Mulasics László

Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest – festő szak / mestere: Blaski János. Mulasics a Főiskola elvégzése után posztgraduális képzésen vesz részt az intézményben.

Hegyi Lóránd 1981 végén rendezi meg az Új Szenzibilitás című kiállítást a budapesti Fészek Galériában, mely ebben az időszakban a kortárs, kísérletező szellemiségű művészet egyik legfőbb helyszíne volt. Az Új szenzibilitás köre az 1980-ban Achille Bonito Oliva által Transzavantgárd, vagy Németországban Heftige Malerei névvel fémjelzett új festészeti hullám „mintájára” a magyarországi „példákat” gyűjtötte egybe. Az új esztétikai fogalomkör nem stíluskategóriát jelölt: a szubjektivitás ötvöződött az újszerű festészeti technikákkal, anyagkísérletekkel. Az idősebb generáció mellett fiatal művészek is tagjaivá váltak a kiállításokból kialakult körnek, így Mulasics László is. Még főiskolás hallgató, amikor többek között kiállít az Új szenzibilitás III. című kiállításon 1985-ben, illetve a Grazban megrendezett „Három generáció magyar művészei” kiállításon, olyan alkotókkal, mint: Bak Imre, Birkás Ákos, El Kazovszkij, Nádler István vagy Szirtes János. Már korai munkáin megnyilvánulnak anyaghasználattal kapcsolatos kutatásai: a több rétegben felvitt vastag festékfelületek gyakran keverednek más, különleges anyagokkal, akár a képek alapozásában is.

Részt vesz az Új Szenzibilitás IV.-en a Pécsi Kisgalériában: e kiállítás a negyedik és a sorozaton belül egyben utolsó része annak a kezdeményezésnek, mely az „újszubjektivista törekvéseket tárja a közönség elé, s egyúttal [megkísérli] megfogalmazni az új művészeti magatartás szemléleti alapjait. Célunk volt továbbá az is, hogy az „új szenzibilitás”, „radikális eklektika’, „heftige Malerei”, „szubjektív historizmus” megnyilatkozásainak fényében újrafogalmazzuk a magyar képzőművészet viszonyát az egyetemes művészethez”. (Hegyi Lóránd: Előszó az „Új Szenzibilitás IV.” kiállításhoz, in: Új Szenzibilitás IV. / Pécsi Galéria, 1987, 5. oldal) Részt vesz továbbá a grazi XXI. Steiermarkt-i Nemzetközi Festőhetek eseményen, melynek nemzetközisége összefüggésbe hozható a művészetében bekövetkező váltással: szakít a figurális kompozíciókkal, újszerű vizuális megfogalmazás jelenik meg képein. ’86-os művei főként strukturális megoldásokat boncolgatnak, a korábbi évek expresszivitása helyett, megjelennek a geometrikus irányvonal első jelei. Anyaghasználat tekintetében is folytatja kísérleteit (például szenet használ festményeihez), egyre plasztikusabbá válnak képfelületei.

„… Miközben Mulasics rövid idő elteltével a magyarországi heves festészetnek Európa szerte ismert képviselője lett, e nemzetközi, a hangsúlyozott személyessége ellenére mégiscsak személytelen stílus „árnyékában” elkezdte kidolgozni azt a formanyelvet, amely későbbi munkásságában meghatározóvá vált. Élt a heves festészet adta lehetőségekkel, de ahelyett, hogy kiszolgáltatta volna magát az irányzatnak inkább annak stílusjegyeit alakította át a saját igényei szerint.” (Földényi 2002, 27. oldal). Elnyeri Salzburg városának ösztöndíját (Landesatelier im Künstlerhaus): ehhez az eseményhez köthető azon fordulópont, mely művészetében a későbbiekben mérföldkőként jelentkezik. Megismerkedik az enkausztika technikájával, mely kiemelkedő jelenléttel bír műveiben egészen haláláig. A korábbi évek kísérleteire alapozva fejleszti kiemelten magas szintre a technika használatát, ugyanakkor az ezen a téren ’87-ben megkezdett kísérletei több éven keresztül zajlanak. Első enkausztikával készített képei az ösztöndíjhoz köthetőek.

Elnyeri a Károlyi Alapítvány ösztöndíját, a franciaországi Saint-Paul de Vence-ban alkot. Mulasics egyéni kiállítása Berlinben, a Galerie Eremitage-ban (Nyugat-Berlin). Berlini tartózkodása alkalmával lehetősége nyílik egy Joseph Beuys kiállítást megtekinteni, mely élmény erős hatással bír az anyag iránti érzékenységére (Kovács 2015, 7. oldal). Mulasics egyre komplexebb felületeket hoz létre, s míg első enkausztikával készült műveiben érződik az előző időszak hevessége, kompozíciói egyre strukturáltabbakká válnak, a rétegek száma bővül: az arany és az ezüst, mint szín, bekerül a festő palettájába

Elnyeri a Smohay-díjat, mely az időszak kiemelkedő képzőművészeti díja fiatal tehetségek számára. Mulasics egyéni kiállítással szerepel a Műcsarnok Dorottya utcai Kiállítótermében, ahol bemutatja ólomreliefes sorozatát. Anyagkísérletei ekkorra már teljes egészében egyéni kutatásait tükrözik. Ősi szimbólumok, archaikus kultúrák (építészeti) jeleinek sora jelenik meg képein, ötvöződve az alkímiára utaló, transzcendens jelentésréteggel.

DAAD-ösztöndíj, Worspwede (Németország). Mulasics több hónapot tölt a hosszú múltra visszatekintő worspwede-i művésztelepen. Az ösztöndíj révén Mulasics kibontja motívumvilágát és először tűnnek fel a későbbiekben vissza-visszatérő csillagászattal kapcsolatos motívumok. Rengeteget dolgozik ebben az évben papírral, gazdag felületkezelés jellemzi műveit. Motívumai bár absztrakt kompozíciókba ágyazva jelennek meg, figurálisak maradnak, „konkrétumként” jelennek meg. Mulasics egyre kiforrottabbá váló formai nyelvezete kiegészül fotóprintekből átemelt elemekkel, reprodukciókkal, melyeket beépít az alapvetően viaszból készült technikájába. A művésztelep alatt készült papírmunkái számos későbbi festményének szolgálnak alapul.

Visszafogott korszak következik, eluralkodik Mulasics képein a fekete, egy-egy motívum kerül, „jelszerűen”, kompozícióinak középpontjába. Az arany és ezüst továbbra is erőteljes helyet foglal el képeiben, a figuralitás ebben az időszakban szinte teljesen eltűnik – tiszta geometria uralja a felületeket.

A XLV. Velencei Biennálén részt vesz a „La coesistenza dell’arte – Un modello esposivo” című kiállításon az Aperto ’93 keretében.

Mulasics egyéni kiállítása Tokióban – M to M Gallery. ’88-es első egyéni kiállítása óta Mulasics minden évben egy vagy több egyéni kiállítással jelentkezik a hazai illetve külföldi közegen belül egyaránt. Képeibe lassan visszatérnek a figurális elemek, a korábbi időszakhoz képest jellegük az ornamentális felé hajlik, illetve művészettörténeti utalásokat hordoznak. Az új típusú motívumok mellett az írás is feltűnik műveiben, szintén egyfajta jel szerepét öltve a kompozíción belül.

Megjelenik az első átfogóbb rövid monográfiája. Hegyi Lóránd így ír róla: „A felület páratlan érzékiségének, a felszín gazdagságának és végletesen leegyszerűsödött, banális formák szegénységének kontrasztjára épülnek Mulasics László új művei. […] A felszín visszafojtott erotikája elkápráztatja a szemet: a festő tág teret nyit az érzelmi beleélésnek, a hangulatoknak, a szem kalandozásainak” (Hegyi 1997, 3. oldal). Mulasics munkáiban egyre erősebben van jelen a metafizika, miközben felületei, színekben és rétegben egyaránt gazdagabbak, mint valaha. A kilencvenes évek utolsó harmadából rengeteg vázlat maradt meg, a sokrétű képalkotási folyamathoz előkészületeiként, mely eszközök részesévé vált a számítógép is.

Mulasics László tragikus hirtelenséggel egy baleset következtében elhunyt. Halála után több emlékkiállítás is nyílt, többek között a Kiscelli Múzeumban. Rum Attila művészettörténész a kiállítás katalógusában (Rum 2002) „Mulasics enciklopédia” címmel foglalja össze különböző címszavak segítségével Mulasics művészetére vonatkoztatható „ismeretek tárát”: enkausztika